21napalatt
Esettanulmányok

A 21napalatt.hu az egyik szerelemprojektünk, hiszen az egészséges életmód évek óta beköltözött a mindennapjainkba. A könyv írásának motivációjáról itt olvashatsz bővebben, most azonban inkább azt mutatom meg, hogy sikerült egyetlen hét leforgása alatt 2000 releváns hírlevél feliratkozót gyűjtenünk.

Releváns feliratkozó alatt természetesen nem azokat értem, akik egy nyereményjáték felajánlott nyereményért iratkoztak fel a listára hanem konkrétan érdekli őket az egészséges életmód, szeretnének váltani, ehhez pedig segítséget, valamiféle útmutatást keresnek. Éppen, amit a Egészséges életmód 21 nap alatt című könyv is ígér, amelynek népszerűsítése miatt a kampányt összeraktuk.

21_nap_alatt_screen

Első lépésként szükség volt egy ütős, érdekes, eléggé informatív és motiváló csalira, amiért hajlandóak lesznek az érdeklődők a nevüket és az e-mail címüket megadni. Mivel a könyv a 21 napos életmódváltásról, a lépésről lépésre történő fokozatos váltásról szól, adta magát, hogy ezt az elemet a csaliba is átültetjük majd. Fő témának pedig a turmixot választottuk, amely a könyv egyik fejezetében is megjelenik. A csali tehát egy 21 napos turmix kihívás lett.

A landing page szövegét úgy raktuk össze, hogy minden felmerülő kérdésre választ adjon, eléggé informatív, de mégis figyelemfelkeltő legyen. A megszokott gyakorlattól eltérően a kampány landing oldalát ezúttal egy blogposztba ágyaztuk. Így néz ki »

Közben kiválogattuk a recepteket a kihíváshoz, megírtuk a  hírleveleket és megterveztük a kihívás menetét.

A tervben természetesen helyet kapott a kihívást megelőző felvezető kampány is, amelyet egy hírlevélsorozattal és Facebook hirdetésekkel támogattunk meg. Már az indulás előtt hatalmas volt az érdeklődés és több százan jelezték, hogy részt vesznek majd a kihívásban. Ahogy közeledett a kihívás indulásának napja egyre többet kommunikáltunk, fokoztuk a feszültséget, így az indulásra már abszolút lelkes résztvevőink voltak. Olyannyira, hogy a kihívás reggelén posztolt turmixokhoz sorra töltötték fel a saját képeiket is és írták le véleményüket a napi ajánlatról.

A kampányt nagy sikerrel és több, mint kétezer elégedett résztvevővel zártuk, akiknek persze az utolsó napon bemutattuk a könyvet és kínáltunk mellé egy ellenállhatatlan ajánlatot is. Sokan azonnal vásároltak is.

A nem azonnal vásárlóknak később újabb és újabb hasznos tartalmakat, recepteket, ötleteket és ajánlatokat küldtük. 1 év távlatából nézve, a turmix kihívásra feliratkozók kb. 6%-a vásárolta meg a könyvet.

A kampány olyannyira sikeres volt, hogy azóta többször is megismételtük újabb és újabb témákra építve.

Volt 21 napos őszi turmix kihívás »
Ez volt a 21 napos téli vitaminfeltöltő turmix kihívás »
Legutóbb pedig 21 napos egészséges reggeli kihívás »

Tippelj, melyik volt a legsikeresebb!