
Több mint 9 éve írunk blogposztokat és az eredmények eddig is látványosak volt. A tapasztalatunk azt mutatja, hogy azokon az oldalakon, ahol rendszeresen jelennek meg releváns, értékes és érdekes tartalmak, ott látványosan megnő a látogatók száma, igényesebb, tudatosabb réteg jelenik meg és persze mindez a konverziókban, vásárlásokban, megrendelésekben is lecsapódik.
Ami azonban a múlt héten történt, még minket is meglepett. A Naurel.hu-ra írtuk meg a szokásos heti blogposztot, és mivel közeledett a bölcsödei, óvodai beszoktatás ideje, újra ezt a témát vettük elő.
A 7 óriási hiba, amit a beszoktatásnál SOHA ne kövess el című blogposztot kiküldtük a hírlevél olvasóinak és természetesen posztoltuk a Naurel Babazóna Facebook oldalán is. A blogposzt innentől önálló életre kelt. Kezdetben nem hirdettük meg, mégis elképesztő tempóban kezdték megosztani és 2 nap alatt több, mint 65 ezren olvasták el. Ezt követően emeltük ki a Facebook posztot, így 1 hét távlatából a nézettség a 76 ezret is meghaladta. 1 hét alatt 3500 like-ot kapott a poszt a honlapon és a Facebookon is többezren megosztották.

Az írás nem került ki az Index főoldalára, és az egyetlen kiemelés kivételével semmilyen fizetős csatornán nem hirdettük. Tetszett az embereknek, aktuális volt a téma és megosztották.
Mi lehet a titok?
Jó témaválasztás, értékes és érdekes tartalom, az ütős cím, na és persze egy cseppnyi szerencse.
A legszebb az egészben, hogy a témához aktuálisan időzítettünk egy releváns ajánlatot is, így ez a magas látogatottság a megrendelésekben is jelentkezett, és alaposan átrendezte a csomagok megszokott összetételét.
Neked is írjunk ilyen népszerű blogposztokat? Vedd fel velünk a kapcsolatot »