Hornyák Zsanett
2014 nyarán kerültem a csapatba gyakornokként. A Facebookon botlottam bele az álláshirdetésbe. Amikor elolvastam, éreztem, hogy ez lesz az a munkahely, amit nekem találtak ki. Azóta már a csapat teljesértékű tagjává váltam.
Elsősorban a Facebook oldalak menedzselése és a blogolás tartozik hozzám, de a hírlevelezésből is szívesen kiveszem a részem. Volt már szerencsém egy-egy projekt kapcsán a honlapszövegírásba és a termékleírásokba is belekóstolni.
Reggel mindig adminisztrációval kezdek és átnézem az előző nap számait a Facebookon. Van egy-két titkos helyem, ahonnan virtuálisan inspirálódok, ezeket is felkeresem, majd belefogok tartalomgyártásba.
A kedvencem azonban a blogolás, mivel imádom az értékes tartalmakat. Magamtól is elvárom, hogy minden bejegyzés amit írok 100%-ban hasznos legyen az olvasó számára. Ez motivál, illetve az, hogy minél több emberhez eljussanak az írásaim.
Amióta az InnoGroupnál dolgozom, nem volt két egyforma napom. Bár a feladatok azonosak, de mindig máshogy kell őket megközelíteni, mindig más a téma, mindig másról kell írni.
A kreatív munka nagyon fárasztó tud lenni szellemileg, de egy kis sütés-főzéssel teljesen ki tudok kapcsolódni. Napközben a munkában, otthon pedig a konyhában élem ki a kreativitásomat. Persze a barátok és a sport sem maradhatnak ki.