Szigeti Zsolt
Mindig is vállalkozónak készültem. A szüleim is vállalkozók, biztosan tőlük örököltem. 20 évesen már saját cégem volt, amely rendezvényszervezéssel foglalkozott. Ezután kezdődött az online szerelem. Néhány rövidebb alkalmazotti lét után 2008-ban úgy döntöttünk, hogy a saját lábunkra állunk és az akkor még gyerekcipőben járó online világ részesei leszünk.
A szakmai alapokat Damjanovich Nebojsa Keresőmarketing specialista képzésén kaptam meg, azóta hazai és külföldi forrásokból inspirálódom. Imádok az újdonságokkal kísérletezni.
A legtöbb időben PPC kampányokat menedzselek, keresőoptimalizálok, elmélyedek az analitika rejtelmeiben, stratégiát készítek és sokat tárgyalok.
A napjaimat rendszerint analitikával indítom, ellenőrzöm az elmúlt nap/napok kampányainak teljesítményét. Azon gondolkodom, hogyan lehet jobb, hatékonyabb kampányokat készíteni. Közben van egy-egy tárgyalásom, utána közösen megbeszéljük az irányt, a teendőket és közösen dolgozunk a megvalósításon. A nap végén megtervezem a következő nap teendőinek listáját.
Nagyon szeretek létrehozni, projekteket alkotni, amelyekkel együtt fejlődök és szintről, szintre lépünk. A stratégiai tervezést és a komplett workflow-k kialakítását élvezem a leginkább. A legjobban azt szeretem, hogy teljesen különböző projektekkel találkozom és az a közös bennük, hogy egyszerűbbé, jobbá teszik az emberek életét. Szeretem, hogy rendkívül változatosak a projektek, nincsenek egyforma napok és nagyon motiváló úgy dolgozni, hogy az a cél, minél több pénzt keressünk az ügyfeleinknek.
Az irodán kívül leginkább a szabadban kirándulunk, túrázunk. Ezen kívül szeretek focizni, olvasni és gyógyíthatatlan sorozatfüggő vagyok.