marketing_gyemantdij_2017
Esettanulmányok

A 2017-es év hatalmas, 5x-ös sikere után, idén is elindultunk a Naurel.hu webáruházzal a Magyar Marketing Szövetség által kiírt Országos Marketinggyémánt Díjért.

Ez a díj az egyik legjelentősebb hazai szakmai díj, és a konverziós arányok, megrendelésszámok és a ügyfélvisszajelzések mellett a szakma véleményére is szükségünk van, hogy még jobbak, még hatékonyabbak legyünk. A motiváció tehát adott volt.

Idén 9-ről 11-re nőtt a pályázható kategóriák száma, és a 71 pályázó közül csupán 9 volt, akik több kategóriában is nyertek díjat. Köztük a szívünk csücske: a Naurel.hu webáruház is.

Külön öröm, hogy az ügynökségen belül is több ember munkája áll a díjak mögött, hiszen Tartalommarketing, Online felületen futó kampányok és Egyéb digitális megoldások kategóriákban is Marketing Gyémánt Díjat kaptunk. 

Tartalommarketing kategóriában a siker duplán ismétlődött, hiszen 2015-ben és 2016-ban is a kategória díjazottjai között lehettünk.

Ezúton is köszönjük, és persze a Naurelnek is a közös munkát.

Nagy öröm, hogy a díj egyszerre ismeri el a tervezést, a kreativitást, a szakszerű megvalósítást, a kitűzött célok elérését jelentő hatékonyságot és a források célszerű felhasználását.

Ennél már csak az nagyobb boldogság, hogy mindez a Naurel növekedésében is visszaköszönt.

A cél adott: jövőre még ennél is jobban csinálni!