Láng Tamás

2017 januárjában kezdtem az InnoGroup csapatában dolgozni. Az már rögtön az első hetekben beigazolódott, hogy nemcsak egy fiatalos és vidám, hanem egy kreatív és hajtós közegnek is a tagja lehetek.

A főbb feladataim közé blogok és Facebook oldalak menedzselése tartozik, de hírlevelekből sincsen hiány. Olykor kiveszem a részem a kreatívok elkészítéséből is, ami teljesen más megközelítést igényel, de éppen ezért annyira izgalmas.

Ami lényegében a szakmám egyik legnagyobb előnye is, hiszen e legkülönfélébb területen működő ügyfeleinknek hála, rengeteg változatos és érdekes kihívással találkozom.

Kifejezetten szeretem, hogy a munkám, vagyis a dinamikusan fejlődő online marketing megköveteli, hogy én is napról napra tanuljak valami újat, mindig keressek egyedi és kreatív megoldásokat.

Így nem is igazán tudom bemutatni egy standard napom menetrendjét, hiszen ilyen lényegében nem létezik. Egy 5 oldalas szöveges tartalom összeállítása, egy Facebook kampány kigondolása vagy egy látványos képi világ megálmodása mind más és más módszereket követel meg. Azért egy közös vonása mégiscsak van a hétköznapoknak: igyekszem mindig nyitott szemmel járni, és inspirációt meríteni a környezetemből, hiszen a legjobb ötletek néha a legváratlanabb helyzetben születnek.

És, hogy miként töltődök fel egy hosszú nap végén? Egy jó könyv vagy film mindig segít kikapcsolni, de élénken érdeklődöm a kultúramarketing iránt, és néhanapján még a sportolásra is jut idő. Ha máskor nem is, hétvégén mindenképpen, hiszen szombaton és vasárnap labdarúgó játékvezetőként gyűjtöm a pozitív élményeket.

DOLGOZZUNK EGYÜTT!

Mi a számokban hiszünk!
Tudjuk, hogy mit, hogyan, miért és mikor csináljunk, hogy elérjük az álmaidat.
Ismerj meg minket és dolgozzunk együtt!
null

Szigeti Zsolt

keresőmarketing
specialista

SZIGETI ZSOLT

Zsolt a csapatkapitány. Főként az AdWords és Facebook hirdetések menedzselése, elemzése, valamint a keresőoptimalizálás tartozik a fő feladatai közé. Tárgyal, menedzseli és összefogja a teendőket.

null

Szigeti-Kovács Eszter

online marketing szakértő, szövegíró

SZIGETI-KOVÁCS ESZTER

Eszter gyerekkora óta rajong a szövegekért, a csapatban is ez a főbb feladata. Ő készíti az értékesítési oldalak szövegeit, marketing tartalmakat, csalikat, hírleveleket. Tárgyal, tervez, blogol és a cég pénzügyeit intézi.

null

Hornyák Zsanett

social media
szakértő

HORNYÁK ZSANETT

Zsani egy végtelenül kedves és nyitott lány, akihez a szövegeiben is a közvetlen, baráti stílus áll a legközelebb. Nem okoz neki gondot 50 karakterben összefoglalni a mondanivalóját, de nem ritkák a 10 000 karakteres cikkek sem.

null

Hillebrand Rudolf

junior PPC
menedzser

HILLEBRAND RUDOLF

Bár Rudi csak 2016 tavaszán, abszolút kezdőként került a csapatba, üdítő látni, hogy milyen gyorsan felvette a tempót, és mekkora lelkesedéssel készíti és elemzi az AdWords és Facebook hirdetéseket.

Neked is szívesen segítünk, dolgozzunk együtt!

Egyeztessünk időpontot egy 30 perces ingyenes konzultációra!

VÁLASSZ MINKET, MERT...

nem csak a tanácsokat adunk, hanem meg is csináljuk

Mindent élesben is tesztelünk a saját projektjeinken. Neked már csak azt ajánljuk, ami nálunk bizonyított.

folyton képezzük magunkat, hogy még jobbak legyünk

Mert az online világban, a tegnap megszerzett tudás holnap már elavultnak számít, és mi nem akarunk lemaradni.
miert-minket

imádjuk az újdonságokat és azonnal ki is próbáljuk őket

Szeretjük a legújabb online marketing eszközöket a többség előtt tesztelni. Ez ám az igazi versenyelőny!

számok alapján dolgozunk, csak semmi mellébeszélés

Utáljuk a bullshitet és a marketingrizsát! A számokból te is pontosan látni fogod, milyen eredményeket érünk el.

DÍJAINK

Nincs nagyobb öröm, mint egy jól konvertáló kampány,
de a szakmai elismeréseket is nagyra értékeljük.

PARTNEREINK

Ők is a mi szakértelmünkre bízzák az online marketingjüket.